Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ai to Senso ( Harc és Szerelem ) 5 fejezet

 Az emberek hirtelen a föld alol kezdtek kirohanni. Az ellenség csak rémült képpel figyelte őket. Kivégezték volna az összes gyalogos katonát ha nem mutatja meg az ellenség a titkos fegyverüket. Egy 15 méteres robot jelent meg a csatatéren. Ahogy jobban megnéztem rájöttem, hogy ez egy kiborg. Tele volt rakva fegyverrel.

-Aichi. Emberek visszavonulás! 

-Jonghyun: Most mit teszel?

-Aichi: Össze ismerkedek a kiborggal.

-Jonghyun: Egyedül nem mehetsz oda. Veled megyek!

-Aichi: Jonghyun már egy csomószor átéltem azt, hogy elveszítlek mégegyszer nem akarom!

-Jonghyun: Nem fogod többé megtapasztalni esküszöm!

-Aichi: Van egy olyan érzésem, hogy ezt még megbánom, de hiszek neked.

-Dave: Ne most siránkozzatok, hanem inkább induljunk!

-Aichi: Te is velünk tartasz?

-Dave: Nem csak én hanem még jön Ren, Lavi és Rain is.

-Jonghyun: De ugye tisztában vagytok azzal, hogy nem mindenki fog vissza térni élve.

-Dave: Papuskám te élsz?

-Jonghyun: Eddig is itt álltam nem vetted észre te majom??

-Dave: Papuskám!- és nagy mosollyal ráugrott Jonghyunra.

-Jonghyun: Te figyelsz arra amit kérdeztem?

-Dave: Persze Papuskám és nem hagyjuk, hogy mindig ti arassátok le a babérokat!

-Aichi: Ne most turbékoljatok gerlicéim, cselekednünk kell!

-Rain: Mi hárman lefoglaljuk még ti bejuttok a kiborg belsejébe.

Bólintottam rá, bár tudtam azt, hogy nem mindenki fog közülük vissza térni. Ők rohantak elől, mi szorosan a nyomukba.

-Aichi: Fel robbantom a lent lévő embereket, de a kiborgnak valószínű, hogy nem sokat fog ártani.  Amikor a robbanás füstje elszáll támadjátok meg, mi addig felmászunk rá!

Megnyomtam a gombot és az összes ember aki ott volt darabokra hullott. A füst eloszlott, Laviék gránátokat dobáltak rá. Amég figyelmét rjuk szegezte felugrottunk a lábára. Én az egyiken Jonghyun a másikon volt. A lábából kisebb fegyverek jöttek elő. Amilyen gyorsan csak tudtam másztam felfelé, és közben kitéregettem a golyók elől. Sok elis talált, de a ruhám felfogta őket. Így tehát egy karcolást sem ejtettek rajtam. Ahogy feljebb haladtam 2 fűrész jelent meg. Azért, hogy kikerüljem őket elengedtem magam, kicsit lejjebb csúsztam. Oldarra fordítottam a testemet és négyszer pördültem át a lába körül. Hirtelen elengedtem magam a megfelelő időben ás átfordítottam magam úgy, hogy a fejem a föld felé volt a lábam meg a robot feje felé. A sebesség miatt felfelé kezdtem szállni. A kiborg a kezével le akart csapni, de én ezt a magam javára fordítottam és belekapasztkodtam. Amikor az arcához emelte a kezét én átugrottam rá. A fején volt egy szellőző lyuk amit üveg fedett. Betörtem a könyökömmel és bele ugrottam. Egy lépcső sor korlátjában kapaszkodtam meg. Gyorsan felhúztam magam. Egy csapat rohant felém, mire egyszer csak Jonghyun esett be és lelőtte őket a levegőből. Mellém landolt. 

 -Aichi: Te hogy-hogy mindig a legjobb pillanatban érkezel?

-Jonghyun: Hát nekem ez a hobbim.- mondta egy kis mosolyt villantva. - Megyek előre te meg fedezz!

Elindultunk a vezérlő felé. Csodálkozva néztem, hogy a kiborg belsejébe nem szereltek fel csapdákat, így hát csak futnunk kellett odáig. Jonghyun megfejtette az ajtó kódját és kinyitotta. Ráfogtuk a fegyverünket az egyetlen emberre aki bent tartózkodott. Az-az ember King volt.

-King: Nem gondoltam, hogy valaha be fog jutni valaki ide. Gratulálok elkaptatok.

King felénk fordúlt kezét a háta mögött tartotta. Rossz érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy ilyen nyugost volt, és sajnos igazam is lett. King megnyomott egy gombot és a falakból tőrök kezdtek felém szállni. Tudtam, hogy ezek elől nem fogok tudni kitérni ezért inkább lehunytam a szemem. Amikor nem éreztem semmit kinyitottam a szempáromat. A szívem egy pillanatra meg állt. Jonghyun a karjában tartott és a hátába ágyazódtak bele a kések.

-Aichi: Jonghyun Miért...miért mentettél meg?

-Jonghyun: Az a feladatom, hogy megvédjelek. Ha ezt nem tenném meg nem lennék jó férjed az oltárnál. - rámkacsintot. - De ne félts ennél már sokkal súllyosabb sebeket is túléltem.

-King: Milyen megható, csak kár, hogy soha se fog bekövetkezni az esküvőtök mivel mindkettőtöknek itt lesz a sírja!

-jonghyun: Az lehet, hogy neked és nekem itt lesz, de Aichi-nak biztos, hogy nem! 

Jonghyun felkapott kirakott a teremből, ellökött és maga előtt bezárta az ajtót. Észre vettem, hogy bele csúsztatott valamit a zsebembe. Egy köpeny volt az.

Vissza emlékezdtem:

-Aichi: Jonghyun hogyan menekültél me? Hiszen azt a robbanást senki se élhette túl.

-Jonghyun: Hát ennek a segítségével! - előhúzott egy köpenyt. - Ez a köpeny olyan anyagból készűlt ami még a legnagyobb tűztől is megvéd. Megmutatom.

Elővett egy öngyújtót meg egy sprét. A sprével ráfújt az öngyújtó lángjára és egy lángszóró fórmájában érte el a köpenyt.

-Jonghyun: Látod, semmi baja.

Jelen idő:

Elkezdtem csapkodni az ajtót.

-Aichi: Jonghyun ne! Ne robbantsd fel magad! Jonghyun kérlek ne tedd ezt velem! Megígérted, hogy soha nem hagysz el! - sírva ordítottam torkom szakadtából.

Eközben a vezérlőben:

King: Mit tervezel Jonghyun: Hiszen már nem tehetsz semmit a győzelemért.

-Jonghyun: Néha a legegyszerűbb dolgok a leghatásosabbak. Mint példáúl ez a kis gránát.

-King: Hiszen ez egy Angel gránát! Ez az egész gépet darabokra szaggatja! Azt hittem ilyen már nem létezik.

-Jonghyun: Egy váratlan helyzetre tartogattam.

-King: Nem hagyom, hogy aktiváld az Angelt! - Jonghyun a keze alatt elrejtet pisztojjal melkason lőtte őt.

-Jonghyun: Ez csak egy másolat nem működik.

-King: Az teljesen mindegy, hogy hamis. Én viszont önpusztításra állítottam a kiborgot amikor megvédted a kedves kis Aichit. Így te is meg fogsz dögleni velem együtt! 3, 2, 1,! - A kiborg felrobbant.

1 órával a robbanás után:

-Aichi! Jonghyun! Aichi!

-Dave: Ne adjátok fel a keresést! Kotorjatok még ott azon a felén is! - muatta.

-Lavi: Megtaláltam Aichi-t! Erre gyertek!

-Dave: Ez hihetetlen! Nincs rajta égési sérülés. Gyorsan vigyétek be a gyengélkedőre!

-Ren: Megtaláltam Jonghyunt! Azonnal hozzatok egy hordágyat, nagyon rossz álapotban van!

Mindkettőnket bevittek a korházba.

-Doktor: Jonghyun másik lábát is anputálni kell. A melkasát össze kell varrni és a két vállát is!

Elkezdték műteni őt. Dave ott maradt a műtét végéig. Jonghyunnak mindkettő lába helyett műlábat szereltek fel. A melkasán és a két vállán volt egy nagy vágás. Az egész teste tele volt égési sérülésekkel és karcolásokkal. Kivéve az arca, azon csak appróbb vágások voltak. Jonghyun 5 nap után felébredt ami majdnem rekord időnek számít.

-Jonghyun: Aichi, hogy van?

-Dave: Inkább magad miatt aggódj!

-Jonghyun: Én jól vagyok, szeretném látni Aichit.

-Dave: Aichi kómában van és te nem vagy abban az állapotban, hogy odamenj hozzá. - közben Jonghyun fel állt.  - Normális vagy? Azonnal feküdj vissza!

-Jonghyun: Kérlek Dave kísérj oda. Kérlek szépen.

-Dave: Jó! Legyen kapaszkodj belém te barom!

Dave odavezette hozzám és leültette az ágyam szélére.

-Dave: Magatokra hagylak.- kisétált a kórteremből.

-Jonghyun: Aichi tudom, hogy hallasz. Kérlek nyisd ki a szemed. Megígértem, hogy nem halok meg. Itt vagyok melletted és soha nem hagylak el. Kérlek szépen nyisd ki a szemed.

Megfogta finoman a kezem és megcsókólta. Aztán ráhajtotta a fejét és könnyek folytak le 2 gyönyörű ében fekete szeméből.

1 hónappal később:

Jonghyun a hasamon aludt amikor kinyitottam a szemem.

-Aichi: Au, a fejem. Jo-Jonghyun? - megéríntettem a kezét.

Jonghyun kinyitotta a szemét. Előszőr meg állt egy pillanatra, de utána szorosan megölelt. 2 nagy kezét gyengéden az arcomra tette és ajkát az enyémre tapasztotta. Én beletúrtam dús hajába és hagytam, hogy csókoljon. Jonghyun könnyedén felemelt és ki vitt a betegszobából. Elvitt a csarnokba ahol mindenki a mi nevünket kiabálta. Nem tudtam rájönni, hogy hogyan csinálta azt, hogy mindenkit idehívott amikor azt se tudta mikor kelek fel. Később elmesélték nekem, hogy Dave látott minket csókolóznim és ide hívott mindenkit, de ez most nem fontos. Jonghyun lerakott a talajra.

-Jonghyun: Emberek most egy kicsit csönd legyen! - mélyen a szemembe nézett és megfogta a kezem. - Most, hogy bekövetkezett, hogy végre megnyertük a háborút és végre béke lett meg végre nyugdíjba mehetek hála az Istennek. Ezek a dolgok előtt szeretnék kérdezni valami sokkal fontosabbat.- Letérdelt. - Hozzám jössz feleségül Aichi? - ezek a szavak után hirtelen lefagytam. - Igen vagy nem?

-Aichi: Most komolyan nem tudod, hogy mi a válaszom? Segítek egy kicsit, i betüvel kezdődik.

-Jonghyun: Igen?

-Aichi: Persze, hogy ige!

Jonghyun nyakába borultam. Ő felált és megcsókolt. Az összes ember éjenzett. Pár hónap múlva megtartottuk az esküvőnket és 1 év múlva született egy kisfiúnk. Bár sok fájdalmat kellett átélnünk most nincs nálam boldogabb anyuka!

Vége 

 
 

 

Profilkép




Facebook

Elérhetőség

Raposa Vivien

Pécs,Újhegy


Facebook-on: Raposa Vivi

vivu95@freemail.hu



Archívum

Naptár
<< Október / 2020 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 853640
Hónap: 7145
Nap: 236