Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejfedők és frizurák Japánban

2015.06.20

Fejfedők és frizurák Japánban

Itthon is egyre népszerűbb japán sorozatok és animék kellemes bepillantást engednek nekünk a japán hajviseletbe. Ebben a bejegyzésben kicsit részletesebben megnézzük a szigetországban dúló frizuraőrületet.

Férfi hajviselet:

A japán felnőtt férfiaknál általában a rövid vagy félhosszú, decens és mindig ápolt frizura a divat, nem úgy, mint nálunk mondjuk. Nálunk nagyon sok különböző férfi hajviselettel találkozhatunk. A diákok még a színes hajtól sem rettennek vissza.

Azonban ha visszatekintünk kicsit a múltban a japán férfiaknak sem volt lehetőségük ennyiféle hajkorona közül választaniuk. A haj a társadalmi rang szimbólumaként komoly jelentőséggel bírt. Természetesen ez szigorú szabályokkal társult. Pusztán a hajviselet alapján, hogy hogyan volt fésülve, mennyire volt kiritkítva bárkiről meg lehetett mondani mi volt a foglalkozása, milyen az anyagi és családi helyzete. A szegényebb népcsoportok hosszúra meghagyták a hajukat és hátul összefogták, míg a papok és apácák kopaszra nyiratkoztak. A szamurájuk a fejük tetején lévő részt borotválták, míg a többé részt hosszúra hagyva hordták és egyedi hajkreációkat találtak ki, ez így volt egészen a Meji-restaurációig. A restauráció hatására kötelezővé tették, főként nyugati hatásra a rövid haj viselését.

Most nézzünk egy olyan frizurát, ami a szumó birkózók frizurájában ma is tovább él. Ez a chonmage. Az olajjal bekent hajat copfba fogták, és megtekerve, hogy a hajvég fölé nézzen a fejtetőre helyezték. Bár azt még meg kell említenem a mai szumó hajviselettel kapcsolatban, hogy ők manapság már nem borotválják le kopaszra a haj felső részét. Mondhatni csak a megoldás ugyan az. Bár mostanában olyat is lehet látni, ha elértek egy bizonyos rangot a copf vége is ginkgolevélszerűen szét van hajtva.

64b3d1af.jpg    chonmage_purin_365825.jpg  images.jpg

Végül az arisztokrácia tagjai szintén hosszú hajat hordtak, bár sokáig a hime stílus is hódított a körükben. Ha példát kell hozzak egy animéből, akkor ilyen van Kandának a D-gray manből és Inuyashának is.

yukanda-1.jpg letoltes.jpg

A lázadók hajfrizurája is könnyen felismerhető. A jakuzák két kedvelt hajformája a regent és a punch perm. A regent a híres zselézett haj, ami biztosan ismerős a Yuyu Hakushóból ismert Kuwabarától vagy a Sámány Király Riójától. Ez a hajviselet általában nagyon időigényes és nagy meló az elkészítése. Viselői gyakran órákkal előbb kelnek, hogy viselhessék. Ennek a frizurának a jellemzője, hogy hatalmasan előrefelé tornyozzák a frizuráz jó sok zselé használatával.

kazumakuwabara.jpg rio.jpgletoltes--1-.jpg

A punch perm egy igen rövidre vágott, de eléggé begöndörített frizura. A fiatalok körében a 1970-1980-as években volt divat. manapság csak a jakuzák kedvelt hajviselete. Szélsőségesebb változatnál a homlok két oldalán egy-egy sávban fel is borotválják a fejet. 

punch-perm-celeb.jpg letoltes--2-.jpg

 

Féfi fejfedők:

Mivel általában a férfi hajfrizurák nem számítottak szobrászati műremeknek, ők előszeretettel hordhattak valamilyen fejfedőt, hiszen nem rontotta el a frizurát. Bár a fejfedők közöl sem volt mindegy ki milyet visel, hiszen nagyon különböző funkciókkal rendelkeztek. Volt, amelyik védett az időjárással szemben, vannak vallási kötelezettségek, társadalmi rangot kifejezők vagy csak divatos fejfedők. A hadsereg fejfedői általában a védelmet szolgáltál, mint a szarvval ellátott páncélsisak a Kabuto. Másik híres harci fejfedő a Fuyu no Semiből ismert vörös macskamedve fejfedő a ShangumaEz létezett fehét vagy fekete színben is, ami azt mutatta, hogy honnan jött az illető.

4742c8d8d2780160ace8eed031d32131.jpg letoltes--3-.jpg

 

A következő egy híres fejpánt a Tokin. Ezt a homlokon kell viselni ezt a fekete, doboz alakú tokint, amit pántok tartottak fenn a fejen. Ennek megkülönböztető és ivópohár funkciója is volt. Illetve még említést kell tenni a Hachimikiről , ami szintén fejpántot jelent. Ez megakadályozza, hogy a haj a szembe hulljon, illetve egy ügy melletti elköteleződést jelent. Továbbá a fejpántok jelzett szimbólumok csapat jelzést is szolgáltak. Ilyenek a narutós fejpántok is. Végül a mindenki által ismert háromszögletű kalapforma is jelen volt a csata tereken csak ezeket fémből készítették. Az egyszerűbb emberek szalmából készültet viseltek, a Kasát. Ebből is volt nagyon szögletes vagy egy kicsit lekerekített változat is, de van teljes arcot betakaró fajta is. Az arisztokrácia körében a csúcsos fejfedő hódított.

  letoltes--4-.jpg  images--1-.jpg hachimaki-54fc5c79d4ebc.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép




Facebook

Elérhetőség

Raposa Vivien

Pécs,Újhegy


Facebook-on: Raposa Vivi

vivu95@freemail.hu



Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 749592
Hónap: 1513
Nap: 56